Koronavírus, vagy amit akartok

„A hallban csodálkozva, aránylag higgadtan fogadják az eseményeket, de amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy „mindenki őrizze meg nyugalmát, nincs semmi baj!” – nyomban kitör a pánik.”

Rejtő Jenő: vesztegzár a Grand Hotelben

Vége a feszült várakozásnak, itt ülünk a kellős közepében.

Felsorakozva sok más, fejlett és követendő ország példájához, nekünk is lett koronavírusunk. Persze ezt is – mint a haladás hívei szerint kultúránk annyi más elemét – idegeneknek köszönhetjük, eredendően két iráni hozta otthonról, mint hazai különlegességet. Hogy ki mindenkit fertőztek meg az elmúlt napokban, az majd kiderül, amint az is, hogy mindez miért a kormány és azon belül is Orbánbasi hibája. Csak időt kell adnunk a libsi sajtónak, ők majd jól felderítik a rejtett összefüggéseket.

Tájékoztatás kolera idején.

Amin érdemes merengeni, az az, hogy vajon miért lett ekkora ügy az egészből. Nem csak nálunk, hanem szerte az egész világon, kultúrákon, gazdasági modelleken átívelően, amiért is jogos lehet a gyanú, hogy valami általánosan emberi dologról lehet szó. Amióta létezik írott történelem, tudjuk: mindig is voltak járványok és a biológia tudománya biztosít bennünket arról, hogy lesznek is. Kialakult hát a tipikus emberi viselkedés, mellyel reagálunk rá. Ennek ugyebár stációi vannak.

Az első stáció, mikor tudomást szerzünk a fenyegető veszélyről. Ezt régi kedvencem, a „Brancaleone ármádiája” című film egy részletével illusztrálnám.

Amint láthatjuk, az első sokk bizony roppant súlyos, annyira, hogy más – szintén roppant fontos – dolgokat is megelőz, illetve lehetetlenné tesz. Kitör a pánik, a veszélyeztetettek menekülnek, ami a legjobb módja a dögvész terjesztésének.

A következő lépcsőfok a düh. A düh azért, mert micsoda dolog az, hogy pont én kapom el. Annyi másik ember van, miért nem ők? Ilyenkor meg is próbálnak tenni azért, hogy a többieknek sem legyen jobb.

Az általános rémület persze érthető, hiszen az emberek az ismeretlentől szoktak a legjobban félni. A régi, avíttas járványokat már megszoktuk, és ezért nem is félünk tőlük. Az influenza például csak Magyarországon több emberrel szokott végezni, mint ahányan a világon összesen meghaltak a koronavírus miatt.

De az influenzát már unjuk. (Kivéve természetesen azokat, akik belehalnak.)

Hiába ad hírt a média minden évben az influenza járvány kitöréséről, többnyire egy legyintéssel intézzük el. Márpedig, amit az emberek egy legyintéssel intéznek el, az nem bolt a média számára. Bezzeg a koronavírus. Az nem ilyen.

Lehet róla napi húsz-harminc cikket írni, bombasztikus címekkel, úgy, hogy közben még csak gondolkodni sem kell a sajtómunkásnak, ami – lássuk be – nagy könnyebbség számukra. Nekem személy szerint a „Hogyan közlekedjünk járvány idején?” cím tetszett. Az Index szerzője azt a választ adja a kérdésre, hogy szerinte leginkább sehogyan sem. És valóban: ha nem mászkálunk sehova, otthon maradunk és legföljebb kilövünk az ablakon, ha valakit köhögni hallunk, akkor csökkenthetőek a kockázatok, pár hónap, és már meg is úsztuk az egészet.

Bor mindenképpen legyen otthon. 

Van azonban valami, ami tényleg aggodalomra ad okot. Régebben a dögvész és a háború általában kéz a kézben jártak. A háború okozta tömeges népmozgás és a nélkülözésektől legyengült emberek kitűnő táptalajai voltak a járványoknak. Így alakult ki az utóbbi évszázad legsúlyosabb pandémiája, a spanyolnátha is az első világháború után.

A járványok a hadseregeket is fenyegették. Számtalan hadjárat, sőt háború, ért véget úgy, hogy egyszerűen abba kellett hagyni, mert a sereg elhullott a betegségekben. Megfigyelhető volt az is, hogy minél fegyelmezetlenebb, rendetlenebb egy sereg, annál jobban fenyegeti a betegség. 

Mármost nekünk itt van a koronavírus mellett a migráns hadsereg is.

Nem tudom, gondolkodott-e valaki azon, hogy mi történik akkor, ha ezek együtt támadnak ránk? Ennek valószínűsége igen nagy, hiszen például Iránban, ami az egyik legnagyobb migráns kibocsájtó ország, állítólag tombol a vírus. A veszélyt az is fokozza, hogy a milliók élnek összezsúfolt, szeméthegyekkel illusztrált táborokban, ahol a higiénia elemi feltételei sincsenek – már ha egyáltalán lenne rájuk igény. Azért mondom ezt, mert láthatjuk, hogy amint Európába jutnak és kialakítják a számukra komfortos környezetet, az pontosan ugyanilyen szemétdomb lesz.

Képzeljük el, hogy több száz ezer ember – köztük megszámlálhatatlan fertőzött – egyszerre indul neki Európának. Vajon hová lenne ekkor a sokat emlegetett „szolidaritás”? Az emberi jogokról már nem is beszélve. Angela Merkel – vagy bármelyik migránssimogató – fotózkodna velük? Esetleg, amúgy Macron módjára, esetleg ölelkezne is velük? 

Gondolhatunk bármit a járványról, akár nem is törődhetünk vele, ha úgy tetszik, ám a migránstámadással együtt, már valóban apokaliptikus kép rajzolódik ki. Erre gyakorlatilag senki sincs felkészülve, és minden bizonnyal nem is lehet. Márpedig ez a kép sejlik fel, elnézve az eseményeket.

Csakhogy rosszul készülünk; nem lisztet kell vásárolni, hanem fegyvert.