Szövetség az ördöggel

103

„Előtted nincs korlát, se cél.
Kedvedre bárhol nyalakodhatsz,
röptében bármit megragadhatsz,
essék jól mind, mi jót ígér.”

Goethe: Faust

Az idézett Goethe műben Faust szövetséget köt az ördöggel, mert unja már életét, a tudományát és boldogságra, örömökre vágyik. Az  ördög – Mefisztó – pedig csak a lelkét kéri cserébe. A tanulsága pedig az, hogy aki a gonosszal köt alkut, az a rövid ideig tartó örömökért és fiatalos szabadosságért az örök kárhozattal fizet. Akinek esze van, az nem üzletel a Sátánnal, Luther például – nagyon helyesen – a tintatartóját vágta hozzá.

Az ördöggel való szövetség illusztrálására álljon előttünk a gödi példa. Göd kies városában a tavaly ősszel hatalomra jutott moslékkoalíció, a DK-tól a Jobbikig, gyorsan eljutott a végzetes összeveszésig. Ez persze minden olyan helyen kódolva van, ahol hasonló eredmény született, Gödön is csak a gyorsaság meglepő.  

Pedig milyen gyönyörűen kezdődött minden! Győztek!

Azonnal neki is láttak a város felvirágoztatásának, amennyiben korra, nemre és vallási felekezetre tekintet nélkül kirúgtak mindenkit, és helyettük a rokonokat, barátokat, üzletfeleket alkalmazták busás fizetésért, ahogyan azt a szabad, felvilágosult városvezetés megköveteli. Teljesnek látszott a boldogság. Gondolom, kispesti mintára már be is rendeztek egy kisebb helyiséget, ahol kokainozás közben megvitathatják az üzleti ügyeket, és ahol Lackner képviselő úr tarthatott volna gazdagodási tanácsadást. 

Csakhogy – ó átkozott sors – közbejött valami. Ez a valami pedig a járványhelyzet volt.  

Ekkor, a járványhelyzet adta rendkívüli felhatalmazását megragadva, a közgyűlést megkerülve, Balogh polgármester, hirtelen felindulásból kirúgta a városi nonprofit Kft. DK-s vezetőnőjét. Ez persze annyiban nem volt meglepő, hogy a kitűnő városvezető már korábban is bizonyította, hogy hozzá nem értésénél, csak a szája nagyobb, és nagyjából mindenkivel összeveszett a várost irányító grémiumban. Ettől aztán megvadultak az urak és hölgyek és szép, értékek mentén kovácsolt összefogással, ahogyan kell és ahogyan a kampányban is megígérték, felmentették Baloghot. Ezután a résztvevők mindegyike, nyilatkozik, tiltakozik és ígéri: a bírósághoz fordul. 

Végezetül: a napokban a DK nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt – melyet nyilván valamelyik Hadházy tanítvány készített –, melyben az hallható, hogy Balogh össze akart fogni a Fidesszel. Ezért pedig, az ő köreikben azonnali kiátkozás jár, esetleg meghengergetik szurokban és tollban, úgy űzik ki a haladás soraiból. Válaszul a Momentum – ahová szervezetileg és agyilag – a polgármester is tartozik, egy másik hanganyagot tett közzé, amely – szerintük – más kontextust ad az elhangzottaknak. Az ügy döntetlenre áll, mert a Momentum is csak felvételrészleteket közölt, melyek ugyanúgy manipuláltak lehetnek. 

Zárójel. „Más kárán tanul az okos” – hangzik a mondás, amelyhez még azt is hozzá szokták tenni, hogy „a hülye meg a magáén sem.” Értetlenül áll az ember ama tény előtt, hogy a Márki-Zay – Hadházy duett által meghonosított lehallgatáskultúra nem ösztönzi ellenintézkedésekre a haladó politikusokat. A helyzet és szövetségeseik ismeretében csak lesötétített szobában, testüreg-motozáson átesett személyek jelenlétében lenne szabad igazat mondaniuk. De nem. Ki érti ezt? Zárójel bezárva.

Látszólag tehát semmi különös nem történik, a rablók összevesznek a koncon, ha a rablóbanda nem áll egységes irányítás alatt és nem beszélik meg előre, hogy miképpen osztoznak. Van azonban egy általánosabb és ezért tanulságosabb vonulata a dolognak. Ez pedig az, hogy – mint említettük – közismerten rossz kimenetelű dolog az ördöggel üzletelni. Márpedig a Momentum ezt tette/teszi, mikor összefog Gyurcsánnyal, mert vele nem érdemes üzletelni.

No, nem holmi értékek és politikai ellentétek okán, hanem egy sokkal egyszerűbb dolog miatt. 

Egészen egyszerűen azért, mert Fletó egy gátlástalan, züllött, hazug, jellemtelen gazember, aki eddig soha, egyetlen ígéretét nem tartotta be és mindenkit elárult már, aki valaha a szövetségesének gondolta magát.

Vele egyszerűen nem lenne szabad szövetséget kötni, hiszen nyilvánvalóan sohasem lesz képes megtagadni önmagát. Olyan ő, mint a skorpió, aki akkor is megmarja a békát, ha emiatt mindketten megfulladnak, mert ilyen a természete.

A politikát ugyanis emberek csinálják, bármi legyen is a zászlóra írva, és rossz emberek csak rossz politikát tudnak csinálni. 

A Momentum – ami a látszattal ellentétben nem párt, hanem médiaesemény – most megtanulhatja az esetből, hogy milyen szövetkezni az ördöggel. Persze egyáltalán nem biztos, hogy képesek rá, hiszen gyanakvásra ad okot, ha szemügyre vesszük azokat a szellemóriásokat, akik képviselik. Ha végigtekintünk a fél analfabéta taknyosokon, akik hol az öregek szavazati jogát akarják elvenni, hol pedig utcai zavargásokat vizionálnak, akkor nem lehetünk túl optimisták a tanulóképességük tekintetében. A tanulással kapcsolatban nem ad bizalomra okot az sem, ahogyan Soproni Tamás nyalja Fletó fenekét. „Bízom Gyurcsány Ferenc politikai bölcsességében. Sőt biztos vagyok benne, hogy érti, a kormányváltás sokkal fontosabb annál, minthogy hagyjuk, hogy egy helyi banda ekkora éket verjen a pártok közé.” 

Túl azon, hogy Gyurcsánnyal kapcsolatban a „bölcsesség” szó használata semmi módon nem indokolható, ennyi erővel nagyobb eséllyel bízhatna, mondjuk a lottó ötösben. Az ő számára nem a kormányváltás a fontos, hanem az, hogy ő legyen az ellenzék vezére és úgy tűnik, jól áll vele, mert ezt a sok buta taknyost megeszi, esetleg megissza, reggelire. A gödi esetben – mint cseppben a tenger – tükröződik mindaz, amire számíthatunk, ha ne adj` Isten, hatalomra kerülnek.

Csak ezért nem tudunk felszabadultan röhögni az egészen.