Traktorok és gazdák

63

„A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.”
(közmondás)

Egy igazán különleges emberről szeretnék most mesélni – különleges, mert különlegesen hülye. Emberünket Szabó Bálintnak hívják, kb. 40 évesnek saccolom, és mint mondám, igen kerge, úgyhogy még a DK-ból is kirúgták, pedig ahhoz sokat kell tenni.

Mi sem jellemzőbb hősünkre, mint az ún. fajtalankodási botrány – ami tán az első is ebben a történetben –, ez úgy esett, hogy… hát gyakorlatilag hátulról „megtámadták”szegény Szabót, akinek ez nem esett jól, mi több, rosszul esett. Egy bizonyos Horváth Mihály volt az állítólagos elkövető, aki azonban azóta is tagadja az ügyet; a bíróság is felmentette Horváthot, aki állítólag ott sem volt, nemhogy Szabó mögött tett-vett volna. A dolog eredetileg úgy történt, hogy Szabót azzal vádolták, miszerint cigányokból sok ügydöntő alapszervezetet csinált, akikkel támogatni akarta a neki kedves MSZP-seket. Egészen konkrétan azzal a váddal illeték, hogy nagyon csekély összegért alapszervezeteket hozott létre, amivel azt akarta elérni, hogy Tóth Csabát támogassák, aki mostanáig Zugló országgyűlési képviselője volt, de már nem az, mert még a kollégái is megunták és kihátráltak mögüle. (Pedig kár érte, hiszen remek ügynök volt. Ő egyébként megérne egy misét, de most nem róla van szó.)

Szóval volt ő már minden is. Volt ugye MSZP-s – onnan a buzulós történet –, aztán DK-s is volt eléggé hosszú ideig, ott 2013-ig táborozott, de kirúgták, mert meggyanúsított három embert az őszödi beszéd kiszivárogtatásával. Hamarosan kiderült aztán, hogy a történet egészen biztosan nem eshetett meg így. Rózsa-Flores volt menyasszonya a Mandinernek mondta el, hogy párja már 2004-ben eladta az Eötvös utcai lakást és vidékre költözött, Tito kutyát pedig a nő nevelőapja temette el 2004-ben. Mindenfélét összehazudozott akkor is, ebből különösen megható elem a Tito nevű kutya halála és eltemetése – itt alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Egyébként Feri volt, aki kiszivárogtatta, pontosabban nyilvánosságra hozta az őszödi beszédet – nyilván úgy vélte, hogy az egy ellenállhatatlan, igazság beszéd és muszáj megosztani a magyarokkal. Az ismert sikerrel. Amúgy Gyurcsány nyilatkozta a legnagyobbat az ügy kapcsán: „Gyűlölöm az árulást és megvetem az árulókat” – ehhez nem kell kommentárt fűznöm, ugye.

Aztán volt a „Botka üldözötteinek” védelmezője, akik a Szeviép károsultjai is voltak – Botka még fel is jelentette ezért. Mondjuk amilyen befolyása van Botkának a Szegedi Törvényszéken, Szabónak még nagy baja is lehet belőle. A történet arról szól, hogy Szegeden sikerült megdurrantani néhány milliárdot, az alvállalkozókat meg nem fizették ki. Teljesen nyilvánvalónak tűnt „a jogban tájékozatlanok” számára, hogy a vádlottak – a cég három vezetője, Oltványi József, Baranyi Sándor és Pistrui László, akik igazgatósági tagok voltak a társaságban és szándékegyezségben követték el tetteiket, mármint a kölcsönnyújtást (mert a pénz olyan kölcsönökben tűnt el, amit valahogy nem fizettek vissza) – ki akarták menteni a vagyonukat és eközben az egész baloldali városvezetést belekeverték, Botkástul, Ujhelyistül, mindenestül. Most a harmadik körre várnak, mert másodfokon – mily meglepő – felmentették őket. Mert ez egy következmények nélküli ország.

Végül – hogy valami vicces is legyen a történetben – „Botrányos közgyűlésen a Magyar Kacsa- és Lúdszövetség elnökévé választották Szabó Bálintot” – már csak ez hiányzott. A kis Nils Holgersson. Ennek előzménye az volt hogy 10 százalékos sikerdíjért akarták rávenni a gazdákat egy pályázaton való részvételre, amiből nem lett semmi. Fel is jelentették baromfitermelők jogtalan haszonszerzés és költségvetési csalás gyanúja miatt. Valószínűleg ezért van az, hogy most „gazdatüntetést” hirdetett.

Az egész talán arról szól, hogy van Szabónak egy követeléskezelő cége, amelynek jól jöttek volna a fent említett ügyek. Ő ugyanis nem „követeléseket” kezel, dehogyis, ő a tutira megy – jutalékot akar, amint például a Szeviép-ügyből is szerette volna leszedni a sápot. Csak sajnos nem sikerült, mert a többiek erősebbek voltak. Van ilyen. Ekkor az ember megrázza magát és továbbmegy, magában káromkodva. Nem így Szabó. Ő ekkor beveti félelmetes fantáziáját és tevékenykedni kezd. Innen származik a homoerotikus felvillanásoktól kezdve minden, ilyenkor teljesen megvadul és így találták meg egy szál alsógatyában, mikor futni indult – ám azt azóta sem árulta el, mi az a „nagy leleplezés”. Állítása szerint egy égő szalmabálán ébredt – cipőfűzőkkel összekötözve. Persze, én meg a dalai láma vagyok, csak titkolom.

Tehát foglaljuk össze a tanulságot:

Traktor nuku.

Még mindig sehol egy traktor.

Állítólag a rendőrök eltanácsolták őket, ám emellett is kizárólag a híresen szavahihető Szabó áll.

Van viszont kb. 100 „tüntető”, akik utálják Orbánt és kormányát.

Ennyi „haszon” volt az egészben.

Megállapíthatjuk hát, hogy Szabó egy mániákus, gátlástalan hazudozó, akit nem zavar, hogy a koholmányai azonnal kiderülnek. Sőt, akkor érzi csak igazán jól magát.

Egy álló éjszaka telefonáltak, mert már előző este odagyűltek mind a négyen-öten. Vajon miről beszéltek telefonon egész éjszaka?