Új távlatok

45

„A szokás össze nem illő dolgokat is összeilleszt.”

Mark Twain

Jeges szél fújt a Duna felől, a tetejébe szállingózott a hó is – a teremtő nem hallgatta meg Lukácsi Kati fohászait –, ám ez nem riasztotta vissza a százhatvanvalahányadik végső forradalom résztvevőit attól, hogy ismét mind a kétezren hitet tegyenek elszántságukról.

Végigvonultak a városon, és végül ismét kikötöttek a Kossuth téren, mert oda már ismerik az utat. Itt a forradalom vezérei szónoklatokat intéztek hozzájuk, feltüzelendő elszántságukat. Mindenki roppant elszánt és tettre kész volt, és látszott rajtuk, hogy otthon a tükör előtt gyakorolták a fellépést. A forradalmi tömeg már kevésbé volt készséges és csak a negyedik-ötödik felszólításra skandálta halkan a jelszavakat.

Zárójel. Nem tudom, találkoztak már valaha szebb napokat megélt popsztárokkal? Mindig van az előadásuknak egy roppant kínos része, mikor meg akarják énekeltetni a vonakodó közönséget, aki nem rájuk kíváncsi, hanem az éppen ügyeletes pop-idolra. Ilyenkor hadonászni és ordítozni szoktak, hogy: „Nem látom a kezeket!”, meg a közönség felé fordítják a mikrofont. Egészen addig, míg néhány jótétét lélek vagy jobban berúgott egyén el nem énekli velük a rég megunt refrént. Na ez a szónokoktól hasonló megoldás volt, hasonló eredménnyel. Zárójel bezárva.

Az öt pontot kivételesen nem olvasták fel, pedig mostanra akár kívülről is megtanulhatták, ellenben mindenkit ellenállásra, országos sztrájkra, felfegyverkezésre szólítottak fel. Roppant forradalmi volt az egész.

El is gondolkodtam, hogy én is beszerzek egy lándzsát.

Mielőtt oszlásnak indultak volna, megtörtént a nagy bejelentés. Tóth Bertalan MSZP elnök (vajon ki tudta ezt róla a forradalmárok között?) hírül adta, hogy közös listán kell indulni az EU-parlamenti választásokon. Ezzel kívánta a paroxizmusig hevíteni a tömeg indulatait.

Az a kérdés, hogy miképpen induljunk a választásokon, nagyon újszerű egy forradalomban. Erre még maga Lenin sem gondolt.

A bejelentés hatására aztán a nép hazament melegedni.

Másnap aztán hadrendbe álltak a haladó újságírók is a nagyszerű terv mellett. Különösen meghatotta ez például a jeles Hargitai Miklós nevezetű népszavás skriblert. Tudják, ő az aki szerint az újságírás baloldali műfaj, a jobbos újságíró az oximoron. Két indoka is van erre. Az egyik az hogy: csak!, a másik meg: mert én mondom! Meg kell hajolnunk az ilyen megalapozott érvek előtt, különösen ha egy, pályáját a Népszabadság – Népszava vonalon futó, teljesen függetlenobjektív sajtómunkás szájából hangzik el.

Miklós elárulja a titkot is, megfejtve, hogy miért kell közös listára szavazni. Ez roppant fontos, mert egyébként nem értené az ember, hogy mi köze van Orbánbasi bukásának egy alapvetően technikai jellegű választási taktikához.

Nos, Miklós úgy látja, az alábbiak szerint kell elképzelni a dolgot.

Ha az ellenzék együtt indul, akkor:

  1. kevesebb fideszes EU-képviselő lesz,
  2. ebből kifolyólag a „zsarolási potenciálja csökken”,
  3. minek hatására kirúgják a néppártból,
  4. ebből következően nem kapunk több pénzt az EU-tól,
  5. következtetés: jól megbukik.

Hogy a fenti lépések miképpen vannak ok-okozati összefüggésben azt nem árulja el.

Amire az egész – szerinte – kifut, amitől a diktátor megbukik, a pénz elvonásához, az EU-parlamenti képviselőknek nagyjából semmi köze. Azt az államok vezetőinek tanácsa dönti el, ahol minden tagállamnak vétójoga van. Az már csak népművészeti különlegesség, hogy Hargitai és elvtársai azt szeretnék, ha nem lenne pénz és mindenki szenvedne kicsit.

Tudjuk, a klasszikus baloldali elképzelés szerint a helyzetnek először romlani kell, hogy javulhasson.

Az EU-parlament egyébként is egy demokratikus abszurd, a résztvevőinek a szájtépésen és a fizetéseik emelésén túl semmilyen döntési joga nincs. Amint a benne ülő „pártok” is csak nevükben pártok, hiszen egymással homlokegyenest ellenkező ideológiát valló nemzeti pártok ideológiailag üres konglomerátumai csupán. „Egységük” arra terjed ki, hogy közösen jelölnek valakit az EU élére, azt remélve: ezért cserébe kérhetnek is majd tőle valamit. Ez a jelölés, amúgy, Juncker esetében, parádésan sikerült is, és ennek révén megtudhattuk, hogy az isiász súlyosságának mértékegysége a maligánfok. Az orvostudomány most majd elbíbelődik ezzel a felismeréssel.

Ezután a szerző beletekint a jósgömbjébe – mert van neki olyan – és pontosan megállapítja, hogy hány képviselője lesz az ellenzéknek, ha nem lesz közös lista és hány ha lesz. Egyébként a baloldali kristálygömb arról ismerszik meg, hogy piros és egy Bajnai Gordon áll benne, ha megforgatjuk, akkor hóesésben. (Bár lehet csak libatoll.)  Miklós számításai és a női megérzés szerint 8 mandátum külön, 11 együtt. Nem tudom, érzik-e ennek a három (azaz 3) többlet-képviselőnek az eget-földet rengető súlyát? Három további Nidermüller Péterrel hegyeket lehet megmozgatni, mert amerre ők járnak még a fák is sírnak.

Nyilvánvaló, ez esetben a Fidesz vezetése számára csak a kollektív öngyilkosság marad.

Szép dolog ez, csak hát ott van az a fránya „ha”. Ha meg tudnak egyezni, ha a választók is úgy gondolják, ha elmennek szavazni és még folytathatnánk. Megállapíthatjuk, hogy a haladó oldal számára az összeadás lett a legnépszerűbb aritmetikai művelet. Amennyiben összeadjuk a cipőbeköpőjobbikost a volt SZDSZ-es belvárosi zsidóval, és feltesszük, hogy valamiért egymásra szavaznak, akkor már van két szavazatunk. A többit intézzék el egymás között. Továbbá, ha összeadjuk a hegyet a rajta legelő kecskével akkor egy hatalmas állatot kapuk.

Bizonyára.