Virágot a virágnak

„Csak két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi butaság, bár az elsőben nem vagyok egészen biztos.” Albert Einstein

Amerikában történt, hogy egy UFO-hívő szekta pártucat tagja összegyűlt a vezetőjük űrhajó-parkolónak különösen alkalmasnak tűnő kertjében. Az említett vezető ugyanis kiszámolta vagy más módon megtudta a pontos napját, mikor eljönnek értük az UFO-k, hogy repülő csészealjakon elszállítsák őket egy boldogabb univerzumba.

Az ügy nyilvánosságot kapott és a sajtó képviselői a szektatagokkal együtt szívrepesve várták a földönkívülieket. A nagy utazás azonban elmaradt. Az UFO-kat napokig várták, először csak arra gyanakodtak, hogy defektet kaptak, vagy dugóba kerültek, végül azonban be kellett látni, hogy nem jönnek. A hívek elszéledtek, de előtte még nyilatkoztak az unatkozó média-munkásoknak. Az volt a megdöbbentő, hogy mindenki – a történtektől függetlenül – a hite érintetlenül maradásáról számolt be. A legkülönbözőbb okokat és teóriákat találtak ki az örömteli esemény elmaradása kapcsán, de továbbra is meg voltak győződve arról, hogy a hitük helyes, és ha most nem, akkor később, de az UFO-k jönni fognak.

Amibe hisznek, az előbb-utóbb bekövetkezik. Vagy nem. De ez biztos.

Ez a történet szépen példázza, hogy mennyire nem zavarja az embereket a valóság és az agyszüleményeik összeütközése. „Az emberek időnként megbotlanak az igazságba, de aztán feltápászkodnak és mennek tovább.” – mondotta Churchill

Mindez akkor jutott eszembe, mikor azt olvastam a minap, hogy az Avaaz fantázianevű német szervezet aktivistái virágokat – pontosan: rózsákat – osztogattak a migránsoknak Köln városában. Bevallott céljuk nem volt más, mint szembeszegülni a migránsokat övező „rasszizmussal” és „gyűlölettel”, mely érzések, a jeles szervezet szerint, a sajnálatos kölni események nyomán „felerősödtek”.

Mint bizonyára mindenki emlékezik: Kölnben és Európa számos más nagyvárosában, a pajkos migránsok nőkkel erőszakoskodtak, az igazságosság és diszkrimináció mentesség jegyében 6-tól 66 éves korig. Az események hatására sokaknak kissé elborult az agya és a szélsőségesek már-már a migránsokat hibáztatták az események ilyetén alakulásáért, ami ugyebár abszurdum. Vészjósló jelek mutatkoznak Európa-szerte. Kitiltják a migránsokat az uszodából, az éjszakai bárokból, Dániában már disznóhúst akarnak etetni velük a fasiszták. Szörnyű na. Ennek a folyamatnak kívántak gátat vetni az Avaaz hölgyei.

A kiváló szervezet egyébként – fő célkitűzéseit tekintve – a szokásos minden-ellen-harcolással foglalkozik. Tagjai – a megszokott liberál-warrior stílusnak megfelelően – vegetáriánusok (bizonyára ezért a rózsa, az ő helyzetükben mégsem adhattak füstölt csülköt), állatbarátok és mindenképpen jóemberek. Bizonyára másnak is feltűnt már, hogy mekkora közös metszete van a feministák, környezetvédők, vegetáriánusok, pacifisták, állatvédők, antifasiszták, CEU-hallgatók halmazainak.

Valahogyan mindig ugyanazok az arcok néznek ránk vissza.

Ugyanaz a kissé slampos, a közízlésnél és a saját vágyainál némileg teltebb, középkorú vagy idősebb hölgy védi az állatokat, növényeket és szereti a migránsokat. Pontosan úgy is bánik velük, mint az otthoni pudlival: elnéző szeretettel. Nem baj, hogy mindennap odacsinál a perzsaszőnyegre és csak annyi esze van, hogy félóránként megdugja a nagypapa mamuszát – hiszen oly cuki. Mint a migráns.

A modern világ – saját utódok híján – óriási és kontrollálhatatlan szeretet-felesleget termel – úgy látszik – és e szeretet, megfelelő tárgy híján, mély és tartós hülyeséggé képes konvertálódni.

Elmélázhatunk azon, vajon miért pont virág adományozásával tettek hitet a migránsok mellett a nevezett hölgyek? Mit akartak ezzel jelezni? Virágot ugyebár a szeretteinek szokott venni az ember. Na meg a tanítónéninek ballagáskor, de ezt most hagyjuk. Idegeneknek általában azért szoktunk virágot adni, mert azt szeretnénk, hogy a későbbiekben már ne legyenek idegenek. (vö: randevú, vagy a manapság elterjedt undorító kifejezéssel: randi) E gondolatmenet mentén oda jutunk, hogy a hölgyek meg akartak ismerkedni az illető migránsokkal. A másik megoldás az, hogy nem volt jobb ötletük, mint a migránsok felvirágozása, így a növény a gondolattalanság jegyében került képbe. Ezt – a résztvevők ismeretében – tekinthetjük használható hipotézisnek.

A gondolattalanság ugyanis pontosan a migráns-válság kezelésének az alfája és az ómegája a fejlett nyugaton. Mert egyébként adhattak volna a szeretet jegyében bármit. Például mozijegyet a Saul fiára, vagy nagy tevés puzzle-t; ideje az van és amíg rakosgatja addig se erőszakol. Amúgy kíváncsi lennék, mit csináltak a migránsok a növénnyel, mikor már nem mutatta őket a kamera.

Persze lehet a virágosztogatásnak egy másik, pikánsabb és inkább freudiánus olvasata is. Eszerint a migránsok a rózsákat hálából kapták, azért, mert oly messziről – árkon-bokron és gyodán keresztül – eljöttek megerőszakolni őket, némi színt hozva a szürke, unalmas teuton életbe, melyet csak a buzi-felvonulások színesítenek kissé, ami viszont nem feltétlenül nekik szól, bár nagyon örülnek neki.

Lehet, hogy a lelkük mélyén mégis ciszheterókra vágynak és tudják, hogy egy ilyen agymosott ország abból importra szorul?

Bár jóval valószínűbb, hogy fogalmuk sincs mire vágynak, csak unatkoznak. A dolog egyébként nem volt előzmények nélküli. Előtte – a virágárusok őszinte örömére – a migránsok ajándékoztak rózsákat a germán hölgyeknek. Nyilván kárpótlásként azoknak, akikkel nem sikerült erőszakoskodni. Legyen nekik is egy kis örömük.

Végezetül egy örök érvényű intelem: ne általánosítsunk! Kétségtelen, hogy nem minden migráns erőszakolt meg egy nőt. A létszámukat tekintve, ha így tettek volna, az komolyan veszélyeztetné a német nő megerőszakolási Guinness-rekordot, melyet mindeddig a felszabadító Vörös Hadsereg katonái tartanak, pedig csak az ország felét foglalták el. Az NDK története a bizonyíték arra, hogy végül ezt nem is vették olyan rossz néven. Van még tér a migránsok előtt.