A kínai

296

„Hallgasd meg magad, és ez biztosan csodálattal tölt el.”

Marco Polo

Botrány lett Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely látogatásából a miniszternél; mondjuk azért is mentek oda.

Azért mentek oda, hogy botrányt csináljanak és a végén kivonulhassanak, sőt, kirohanhassanak. Mert azt akarták. Az ürügy ezúttal most a patinás kínai Fudan egyetem volt, amely a Diákváros helyére épülne és – Baranyi Krisztina térképe szerint legalábbis – kitúrná azt a helyéről. Persze csak az egész projektet akarták megfúrni a Diákvárossal és a kínai egyetemmel együtt.

A történet szálai mélyebbre nyúlnak. A kormány tervei között szerepel egy kínai egyetem honunkba telepítése, lehetőleg valamelyik patinás felsőoktatási intézményé és a választás a Fudan egyetemre esett. Azért esett erre, mert részben a 34. a felsőoktatási rangsorban, részben pedig onnan érkezett ajánlat, és egy ilyen egyetem jelenléte Budapesten erősen emelné a hazai felsőoktatás fényét és annak respektusát is. Az iskola egyébként előnyös gazdasági kondíciók között épülne, cirka 550 milliárdos költségeiből mintegy 100 milliárddal részesülne a magyar kormány, a másik 450 milliárdot kínai hitelből építenék és a hitel lejárta után a magyar állam tulajdonába menne át.

Eddig a tények.

Lássuk, mit tettek e tényekből a honi ellenzék aktorai. Az első bizonytalanság után ráébredtek, hogy itt egy lehetőség nyílik a kormány szidalmazására, méghozzá két oldalról is. Egyfelől beleillik a hatalom keleti nyitásának a bűnös voltára való utalásra, másfelől a tervezett Diákváros fájó – és feltételezett – hiányára történő rámutatásra is. A keleti nyitás bűnös volta régi toposz, tulajdonképpen a rémítő önkényuralmi felzárkózás egyik esete csak, Orbán oda húz, ahová a szíve: az önkényuralkodókhoz. Hogy azután mit kezd vele, az már rejtély, de Orbán lényének vannak ilyen furcsa vonásai, meg kéne szoknunk. A Diákváros pedig bónusz, még a honi ifjúságot is kifosztják, sőt, kisemmizik; nem is kell nyerőbb lapjárás. Értem én a dolgot, nem is kell különösebb magyarázat. Ha nem sikerülnek a választások, akkor füstbe megy az egész terv, nem lesz kínai egyetem és ráadásul a Diákváros sem épül meg – lesz rá ürügy elég. Majd megmagyarázzák.

Amit nem értek, az az egész kínai ügy. Hogyan képzelik el, hogy a kínaiak itt valami hídfőállást építenek ki és innen irányítják az egész kelet-európai birodalmukat? Valami gauleiterfélét képzelek el, csak az probléma, hogy ehhez mit szólnak – legalábbis földrajzból ezt tanultuk – az oroszok, akik közöttünk helyezkednek el. Amúgy el kell még intézni, hogy ferde legyen a szeme is, bár arra a magyar ellenzéknél lenne kezdeményezés; elvégre nem mindegy. Csak most éppen utálják őket. Persze lehet, hogy Orbánnak mindegy, csak önkényuralkodó legyen.

Hogy jól lássuk: majd kínai kémek fognak itt a kommunista párt érdekében eljárni, miközben aláássák a kapitalizmust és végül pedig felrúgják a demokráciát.

Természetesen mindez lassan kezdődik majd, először csak orvosi, természettudományos és más egyéb képzésekkel veszi kezdetét, azután jönnek a maoista tudományok is, mint a népi kohók meg a verébirtás, és észre se vesszük, már meg is van baj. Majd mindennek tetejébe végül behívják a kínai csapatokat is, és mi, magyarok pedig elvonulunk a gulágra és onnan nézzük, ahogyan berendezkednek itt. Ez leselkedik ránk, hacsak a demokratikus erők a sarkukra nem állnak.

Zárójel. Például milyen frappánsan csinált méhlegelőt is, pedig azt nehéz: praktikusan csak a füvet nem kell levágni és már kész is. De most viccen kívül nem tűnik fel nekik, hogy a fűfélék szélbeporzásúak és nem igényelnek méheket? Továbbá hol találnának méheket egyébként is? Az egész egy tipikus muciológus megközelítés: vannak bogarak, repkednek össze-vissza, mi meg majd jól gondoskodunk róluk, aztán kimegyünk és imádjuk őket. Ahogyan azt Móricka elképzeli. Zárójel bezárva.

Szerencsére itt vannak nekünk ezek a figyelmes, éber, éles eszű ellenzékiek, és ők majd szemmel tartják a dolgokat; nem kell félni, amíg KariGerit látjuk. Amint a méhlegelőt is létrehozták, úgy kell majd a Fudan egyetemet is: nem kell csinálni semmit, hagyni kell az ügyeket a maguk útján menni.

Általában is azt kell csinálni, amit a méhlegelőknél: ha nincs munka, akkor semmi látnivaló sincs.

Ha nem dolgozunk, akkor hibát sem véthetünk. Igaz, arra rámegy a Diákváros is, de annyi baj legyen, azzal se lesz gond – minek az a nagy rohanás. Majd persze lesz pampogás, de ha ragaszkodunk az alapelvekhez, akkor minden jóra fordul, legfeljebb lesz majd egy újabb fülkeforradalom. Csak addig mi már meggazdagszunk és onnan nem is érdekel bennünket már semmi. Ugyan most némi probléma mutatkozik, de majd elmúlik ez is, és a doktori kérdés is megoldódik és megnyugszanak a kedélyek. Csak ígérgetni kell, aztán majd csak lesz valahogy.

Most a fontos a munkamegosztás. Gyurcsányné mindent megígér, százötvenezer forintot, ingyen sört, örök életet, aztán KariGeri majd módosítja; erre számíthatunk. A többiek nem érdekesek, ők azért indulnak, hogy sűrűbben legyünk. Majd eldől, hogy ki lesz a nyerő. Ha a főpolgármester lesz a befutó, akkor esetleg csak a munkátlanságra számíthatunk, ha Dobrev, akkor viszont az Isten legyen irgalmas hozzánk.