A menü

37

Kurta kígyó nyelve, farka
Süljön, főljön e habarczba!
Tüzes gyík-szem, béka-háj,
Varjú-velő, kutya-száj,
Kutyatej fű sűrű mérge,
Kuvikpelyh, vipera kérge,
Hadd buzogjon, főzve, sütve,
Pokoltűznél, öblös üstbe’!

Shakespeare: Macbeth

Piréz kolléga – aki e tettéért még felelni fog a történelem ítélőszéke előtt – átküldött egy videót, melyet aztán én gyanútlanul megnéztem. 

Emberek! Testvéreim! Ilyet még nem láttam, pedig, szakmai ártalomként, kénytelen vagyok a legnagyobb hülyeségeket is elviselni. Tudom én, hogy posztmodern világot élünk, ahol a rútat szépnek, a hülyét pedig bölcsnek kell nevezni, mert különben sérülnek az emberi jogaik. Ez azonban szinte mindent alulmúl. A filmetűd egy egyszerű történetet mesél el. Azt láthatjuk rajta, hogy Jakab Péter képviselő úr, a haza bölcse, beszerzi a hozzávalókat, és azokból egy, általa paprikás krumplinak nevezett ételt (sic!) főz. 

Zárójel. Emberi jog alatt, itt azt értem, hogy az illetőnek joga lenne szépnek és bölcsnek lennie, de – saját elhatározásából – nem él ezen jogával. Zárójel bezárva.

Úgy kezdődik a mű, hogy a nevezett, ajkán undorító mosollyal, kijelenti: Budapesten van, ahol a legtöbbet keresnek az emberek, de – néz ránk, miközben tekintetében, mely a lélek tükre, a világegyetem nagyobb részét kitevő sötét anyag gomolyog – vajon mennyibe kerül egy paprikás krumpli ugyanitt, teszi fel a teljesen hülye kérdést. Hogy a pesti fizetéseknek és a krumplipaprikásnak mi a túró köze van egymáshoz, sem itt, sem másutt nem derül ki, szerencsére. 

Ezután bevásárol és a zsákmánnyal hazatér.

Az összevágott hagymával, zöldpaprikával és paradicsommal, fűszerezés nélkül, feltesz egy, elsőre tán lecsónak tűnő elegyet. Ezt nyilván az őt figyelő NER-fogdmegek megtévesztésére teszi, akik ennek hatására ijedten kapnak Gyurcsány szakácskönyvéhez. Mikor ezzel végzett, fogja a csirkebőrből, szójából, ízfokozóból, természetellenes ételszínezékből és a nagypapa papucsából készült műbeles virslit, és beleszeli. Apróra vágott krumplit ad hozzá és az egészet felönti egy vödör vízzel. Száraztésztát nem tesz bele, mert az odaadta Orbánnak. 

Az így előállott elegyet aztán, egy transznemű Lukrécia Borgia módjára, keveri egy darabig.

Némi rotyogtatás után büszkén mutat egy tányér zöldes színű, híg moslékot, mint végterméket. Azért zöld, mert pirospaprikát azt nem tett bele, sőt semmiféle fűszert sem. Szegény nagyanyám – Isten nyugtassa – aki a konyhai eszközök Paganinije volt, olyat vágott volna ezért a fejére a fakanállal, hogy arról kódul. 

Ekkorra én már, az eseményektől frappírozva, a lelkem mélyén nem akartam ezt tovább nézni, főleg mert ebéd előtt voltam. Egy dolog bizonyos: nem evett belőle, mert a végén a saját lábán távozott. De, hipnotizálva a látottaktól, még a kommenteket is elolvastam. A legszebb az volt közöttük, melyben ilyen unokát, fiút, férjet, kívánnak mindenkinek.

A lelkesedő kommentelőknek magam is pontosan ugyanezt kívánom, nem is egyet, de mindjárt kettőt.

Miért tette? Vetődött fel bennem az égető kérdés. Énem egyszerű része, mely hajlamos a legegyszerűbb magyarázatokra, azt válaszolta erre: 

„Mert hülye.” 

„Igen – válaszoltam énem egyszerű részének – de miért pont így?” 

„Azért – válaszolta énem egyszerű része – mert a posztmodernben dekonstruálni kell az étel fogalmát is.”

„Jó, jó – mondta énem bonyolultabb része – de ez nem dekonstrukció, hanem az ennivaló antitézise.”

„Lehet – vágott vissza az egyszerű én – de ez logikus, hiszen Jakab pedig a politikus antitézise.”

Erre már nem volt válaszom. 

E rövid, önmagammal folytatott beszélgetés kapcsán, aztán eszembe jutott, hogy olvastam én a nagyszerű Rejtő Jenőnél egy tipológiát, melyet maga a nagy Levin állított fel arról, hogy mely bűnözők milyen ételek elkészítésére alkalmasak. „A rablógyilkosok csak nyárson és roston sült húsokat készítettek jól, azt is csak egészen angolosan, az orgazdák és besurranó tolvajok specialitása volt a hal. A nagy Levin pontosan tudta, hogy melyik bűnözőnek mihez van talentuma. Igazi tyúklevest és főtt marhahúsokat a zsarolók készítettek, viszont az édes tésztát, habos dolgokat a leánykereskedők és zsebtolvajok tanulták el hamar.” – írja a Mester. Sajnos semmiféle utalást nem tesz arra, hogy antiszemitából zsidóvá vedlő, kampánypénzekkel bűvészkedő jobbikos politikusok milyen ételekben utazhatnának nagyobb sikerrel. Mondjuk Jakabot elnézve semmilyenben, de csak vannak ott nála tálentumosabbak is. Úgy vélem, a közvélemény-kutatások eredményeit elnézve, hogy minden bizonnyal a becsinált leves lenne a nekik való étel. 

Végül aztán – nem hiába edzem elmémet nap mint nap ellenzéki irományokon – rájöttem a mutatvány igazi céljára. Ami pedig nem más mint az éhezés radikális csökkentése kies hazánkban. Ugye az tudott, hogy Jakab és társai szerint, az országban négymillióan éheznek. Ez lesújtó. Mármost, ha ezeket az embereket hosszú asztalokhoz terelik és megkínálják a jeles férfiú főztjével, azonnal kiderül, hogy nem is éhesek. Akik mégis, azokat suttyomban eltemetik, annyival is kevesebb. Ha aztán az egészet felveszik és bemutatják, bárki láthatja, hogy Jakab képviselő egy csapásra felszámolta az éhezést. A módszer annyira hatásos, hogy nekem már a puszta látványtól is elment az étvágyam. 

Fogyókúrázóknak viszont ajánlom.

Facebook hozzászólások