Az angolok nem demokraták

40

„…demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”

Bibó István

Tegnap számomra, némi meglepetésre, kiderült, hogy az angolok, a bibói definíció értelmében, nem demokraták. Történt ugyanis, hogy péntek este a londoni Oxford Circus metróállomáson egyesek lövöldözést véltek hallani, mire az emberek, birkaként, egymást összetaposva menekülni kezdtek. Nyilván a londoni metróban az utóbbi időben történt sajnálatos események hatására. Az esetnek tucatnyi sérültje lett és csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem halt meg. Mint gyorsan kiderült, vaklárma volt az egész. Állítólag, két, vagy több ember összeverekedett és ennek hatására alakult ki a pánik.

Az angol rendőrség által közzétett képeken látszik, hogy a feltételezett pánikokozók ősi angolszász gyökerekkel rendelkeznek, illetve esetleg normannok, mert azok Franciaországból jöttek, és azt pedig tudjuk – már csak a labdarúgó válogatott csoportképeiről is – hogy ott mindenki néger.

Íme a fejlett, humanista és emberbarát nyugat egy hétköznapja.

Amint azt London városának polgármestere megjegyezni volt bátor, – aki maga is a kiegyensúlyozott belpolitikájáról és békés lakóiról híres Pakisztán mohamedán szülötte – hogy ez a nagyvárosi lét természetes velejárója. Hiszen mi sem természetesebb annál, hogy elmész tíz deka parizerért, mire felrobbantanak. A parizer nagyon veszélyes.

Nem volt ez mindig így. Nem is oly régen, ’86-ban még úgy lőtték le Olof Palme svéd miniszterelnököt, hogy a moziból sétált hazafelé, testőrök és kísérők nélkül. Ezt próbálja meg ma valamelyik ütődött nyugati főfontos utána csinálni.

Most a nyugat oroszlán bátorságú vezetői, miután minden merénylet után elmantrázzák az „azért se fogunk félni!” kezdetű mondókájukat, magukhoz intik két-háromszáz testőrüket, beülnek az atombiztos limuzinba és elhajtanak, miközben a háztetőkön méla mesterlövészek figyelik a járókelőket a céltávcsövön át. Csak azért, hogy az egyszerű nép lássa: mennyire nem félnek ők. És ugyanezen nép hülyébbik része pedig büszkén mondja az őt kérdező függetlenujságíró kamerájába, hogy ő sem fél. Nem a fenét.

A népesebb helyeken barikádok, gépfegyveres rendőrök, katonák és népszerű kiadványok arról, hogy merre szaladjunk, ha történik valami. A hétköznapok szép lassan átalakulnak, nemsokára keresett divatcikk lesz a golyóálló mellény és Erzsébet királynő legendás kalapjait felváltja a rohamsisak.

Az a szörnyű helyzet ugyanis, hogy az emberek szinte mindent megszoknak, ha szép lassan adagolják nekik. Alkalmazkodnak a kialakult helyzethez, és egy ponton túl már nem keresik, elfelejtik az alapvető okokat. Mert ha keresnék, megtalálnák és akkor, egy szép napon, szívlapáttal felszerelve, felkeresnék kedves vezetőieket, hogy megvitassák velük a dolgot. Így azonban tehetetlenül szemlélik életük megváltozását. Beletörődnek abba, hogy a repülőtéren lassan végbéltükrözés is vár rájuk és géppisztolyok csövei között ülik meg jelentősebb ünnepeiket, melyeket egyébként még át is kell nevezni, nehogy megsértse jövendőbeli gyilkosaik érzékenységét.

Mindez nyilván Orbánbasi féktelen, hazug és félelemkeltő propagandájának köszönhető – a libsi sajtó véleménye szerint legalábbis.

Mert azt ugye tudjuk – ugyanebből a libsi sajtóból – hogy a migrációnak ehhez semmi köze nem lehet. Ki fél egy pár kvantumfizikustól? Tehát a rettegés okaként marad Orbán. És még mondja valaki, hogy az orbáni politikának nincs hatása Európára. Ennyire még senki sem tudta megijeszteni őket. És mindezt néhány óriásplakáttal. Hihetetlen.

Meglepő módon azonban az orbánista propaganda, láthatóan, pont nálunk nem érte el hatását. Például, mikor a helyi népszokásoknak megfelelően, kigyulladt a 3-as metró – Tarlós és Lázár kézen fogva gyújtották fel, két korrupció között, a haladó sajtó szerint – a legnehezebb az emberek kiterelése volt az alagútból, mert kíváncsian meg akarták nézni, miképpen ég. Egyesek tán még szalonnát is sütöttek volna.

Teljesen demokraták voltak tehát, ellentétben az angolokkal.

Pedig a félelem ősi és fontos érzés. Éberré tesz, és ha bátrak vagyunk, akkor nem menekülésre, hanem ellenintézkedésekre sarkall arra, hogy megszüntessük a kiváltó okát. Pontosan ez a félelemnélküliség okozza azt, hogy egyes honfitársaink mindenek ellenére hajlamosak hinni a migráció üdvözítő voltában. Azok, akik erről prédikálnak nekik, szintén nem félnek, de ez náluk vagy pénzügyi, vagy elmegyógyászati kérdés.

Jobb félni, mint megijedni – tartja a bölcs közmondás. Ajánlom hát én is, hogy inkább ne legyünk annyira demokraták és egy kicsit féljünk. De nem az egyfajta fordított gyarmatosítás logikája szerint beözönleni vágyó mohamedánoktól, hanem azoktól, akik a nyakunkra akarják hozni őket.

Tudom, tőlük nehezebb félni, hiszen ha látja, hallja őket az ember, akkor inkább röhögni támad kedve.

A mohamedánokat azonban, így vagy úgy, de tán távol tudjuk tartani, ám a migráció barátait nem, azok már itt vannak közöttünk. Szerencsére – miután feltűnési viszketegségben szenvednek – könnyű rájuk ismerni. Fákhoz láncolják magukat, kéményeken gitároznak, jó idő esetén tüntetnek és közben hülyeségeket beszélnek a Tv-ben. Mintegy megjelölik magukat.

Remélhetjük persze, vannak erre utaló jelek, hogy ostobábbak, mint amilyen gonoszak és céljaik eléréséhez nem rendelkeznek megfelelő értelemmel, de az egészséges gyanakvás semmiképpen sem árt.

Facebook hozzászólások