Egy igazi férfi

60
 

 

 

„Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!”

Márai Sándor

Feljegyezték, amikor híre ment, hogy a teutoburgi erdőben elveszett Varus három légiója, Augustus – Suetonius szerint – így kiáltott fel: „Quintilius Varus, add vissza legióimat!” Nem kevesebb dologról volt szó, mint hogy három teljes légió veszett el, a hadifoglyokat is feláldozták. Maga Varus a kardjába dőlt. Még azt is írja Suetonius: „Azt mondják, annyira leverte ez az esemény, hogy hónapokon keresztül megnövesztette haját, szakállát, miközben fejét az ajtófélfához verdeste. A vereség napján minden évben komor gyászünnepet ült.”

Azért írom ezt, mert most volt a doni áttörés napja, amikor az oroszok átszakították a magyar frontot – amint a románt és az olaszt is – és kezdetét vette a magyar csapatok Odüsszeiája. Az olaszok például hadosztály szinten kóboroltak a harcmezőn és az első orosz alakulatnak próbálták megadni magukat. A magyarok hősiesen tartották a frontot, ám nem bírtak az orosz túlerővel. Ekkor érkezett Jány hadparancsa, amely a következőképpen kezdődött: „2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.”

Zárójel. Gondolják meg, mit érezhetett egy katona, amikor mindenféle ruhákban elvonulnak előtte a megvert seregei. Úgy érezte, ez nem az a hadsereg, aminek ő a parancsnoka. Azután meggondolta magát – de a parancs maradt, így azután könnyű volt őt a „doni hóhérnak” nevezni. Zárójel bezárva.

Ezt az elítélést azonban a 30. számú hadparancsával visszavonta, és mint írja:

Hódolattal álljunk meg hősi halottaink, sebesülteink ezrei előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket, de azokat is, kiket a Mindenható becsülettel végzett hű kötelességteljesítés után visszavezetett, hogy állják a harcot, míg a végső győzelem órája üt.

Jány gyors előmenetelt mondhatott magáénak. Harcol a székely hadosztállyal, ám Demecsernél 1919. április 27-én leteszik a fegyvert, mert a kommunisták inkább akadályozták a harcokat. 42 évesen már ezredes, a Ludovika parancsnoka; ’34-től tábornok. Végül így jut a doni frontra, ahol felmentését kéri a német parancsnokság teljesíthetetlen követelései miatt – nem mentik föl, tovább kénytelen harcolni –, míg az utolsó vonattal hazatér. ’43-ban Horthy felmenti, mert nem hajlandó a nyilasokkal együttműködni.

Amerikai fogságba esett, akik felajánlották neki, hogy Horthyval menjen portugál területre, de ezt elutasította. Mint mondta:

…ha egyetlenegy magyar, ártatlanul vádolt katonának könnyítem a sorsát azzal, hogy odahaza megtudják az igazságot a második hadsereggel kapcsolatban, akkor bármi történjék is velem, azt szívesen és örömmel vállalom.

Végül hadbíróság elé állították és el is ítélték – halálra –, ahogy azokban az időkben ez megszokott volt. Tildy – a palástos hóhér, legyen átkozott a neve – pedig elutasította a kegyelmi kérvényt, amit nem is ő adott be. Nem kért ő kegyelmet ezektől, mert ha megtette volna, azzal elismerné a bűnösségét. Golyó általi halálra ítélték, amelyet bátran viselt el.

Végül álljon itt egy szemtanú vallomása arról, milyen ember volt. A teremőrök szedett-vedett civil öltözékben voltak, csak egy puska jelezte a hatósági mivoltukat. Mivel Jány meg akarta igazítani a ruháját, megállt, mire az őr meglökte, hogy „Menjen már!”. Ő pedig visszafordult az őr felé és azt mondta:

Én neked, édes fiam, még az akasztófa alatt is kegyelmes úr vagyok!

És belépett a terembe, ahol a halálos ítélet várta.

Így ment el egy igazi férfi.