Történelemlecke történelemhamisítóknak

83

„S alkata isteni volt; hiszen anyja lehelte hajának
Napragyogását, azt az igéző bájt a szemébe
S ifju pirosságát: művész tud ilyent csak elérni,
Hogyha fehér elefántcsontot munkál ki kezével
S színmárványt, parusit, vagy ezüstöt sárga arannyal.”

Vergilius: Aeneas

Az alább következő fogalmazás Piréz kollégának köszönhető. (Még ha nincs is benne köszönet.) Ő történelmi-holisztikus nyomozóirodát nyitott, miután elé került egy cikk (https://libertywritersafrica.com/the-first-romans-were-black-people-called-the-etruscans-read-full-history/amp/), amely nem kevesebbet állít, mit hogy a rómaiak ősei négerek voltak. Ezután kinyomozta a cikkben bizonyítékképpen bemutatott képek eredetiit. Minderről volt kedves értesíteni engem is, és csúful visszaélve szerkesztői hatalmával, visszautasíthatatlan ajánlatot tett az alábbi cikk megírására. 

Amint a korszakos felfedezést közzétevő szervezet nevéből kihüvelyezhető, valamiféle „afrikai szabadságírók” követték el. A mű széles betekintést ad elkövetői és olvasói szellemi képességeiről. Az inkriminált írás rögtön az elején egy mellbevágó állítással kezdődik. „Olaszországban, ahol Róma áll, eredetileg fekete emberek laktak, akiket etruszkoknak neveznek.” Figyeljünk fel a rejtett információk átadására: Róma Olaszországban van. Ezt azért kellett beírni, mert az „afrikai szabadságolvasók” számára eddig rejtve maradt e meghökkentő tény. 

Ezután a nagy jelentőségű felismerés után a szabadságírók leírják, hogy miképpen szállták meg a négerek Itália festői vidékét. Mármint az ókorban, nem most. Hivatkoznak Vergilius Aeneis című költeményére, amelyet nyilvánvalóan nem olvastak, ugyanis – szerintük – a főhős, Trója hercege, Aeneas swarthy, azaz sötét bőrű volt. Amint a fenti idézetben láthatjuk, ebbéli véleményüket elfelejtették egyeztetni Vergiliusszal, aki „napragyogású” hajáról és piros arcáról beszél. E tulajdonságokról közismert (ma már, a fekete Akhilleusz után), hogy roppant jellemzőek a négerekre.

Zárójel. „Napragyogású” hajzatról, manapság, leginkább a néger focisták jutnak az ember eszébe, akik valamely, csak általuk ismert oknál fogva, menőnek gondolják fürtjeik befestését. Hogy ettől jobban rúgják-e fel a másik négert a pályán, azt nem tudom, de nekem úgy tűnnek, mintha egy tányér, paradicsomos feltét nélküli spagettit öntöttek volna a fejükre. Az arcukat még nem festik pirosra, de ami késik az nem múlik. Zárójel bezárva.

A szabadságírók szerint úgy esett a dolog, hogy egész Európát szorgos, roppant kulturált és kreatív négerek lakták ama boldog időkben. Nagy építők, művészek és hajósok voltak. (Ez utóbbi képességükről ma is sokat hallunk.) Többek között megalapították Róma városát is, amiből az következik, hogy a Romulust és Remust szoptató farkas is fekete volt, és nem szürke. Így éldegéltek a népükre oly jellemző békében és boldogságban, egészen addig, míg nem jöttek a gonosz, buta, alulkulturált fehérek, és szétverték az egészet.

Hogy eme nagyszerű kultúraformáló képességüket odahaza, Afrikában, miért nem bontakoztatták ki, arra nincs válasz. 

Ezek után is Rómában a négerek meghatározó mesterségeket töltöttek be, a kocsihajtóktól a katonákig, tábornokokig és császárokig. Legalábbis a szabadságírók szerint. Ezek után vizuális bizonyítékokat mutatnak be, összesen hármat, ami igencsak szerény szám a fennmaradt milliónyi ókori itáliai lelethez képest.

1. első kép

A képen egy, kétségtelenül negroid vonásokat mutató arcot láthatunk, hosszú, hegyes fülekkel; egy szatírt. A szatírok Dionüszosz isten kíséretéhez tartozó, kecskefarkú és disznófülű alakok voltak, akik folyton a nimfákat meetoozták, szexuális indíttatásból. Én nem lennék rájuk büszke, mint őseimre. Amúgy a képen látható szobor arca nem fekete, hanem terrakotta színű, csak a szabadságírók képszerkesztővel „javítottak a valóságon”.

Keletkezésének egyféle története képzelhető el. Eszerint egy kalandos kedvű etruszk, valaha látott egy négert, és mikor nagyon ronda képet akart formálni a szatírnak, akkor ez jutott eszébe. Szomorú történet ez a politikai korrektséget még nélkülözni kénytelen etruszk mindennapokból, talán hamisítás helyett legközelebb jelentsék fel őket. Vagy döntsék le a megmaradt etruszk szobrokat, ahogy az Egyesült Államokban járnak el kollégáik a kirekesztő történelemmel.

2. kép

Ezen Priapus látható, aki Aphrodité gyermeke és akit Héra féltékenységből gnómmá, hatalmas nemi szervűvé, ám ezzel együtt impotenssé változtatott. Miután meg akart meetoozni egy alvó nimfát, Lotiszt, arra ítéltetett, hogy örökké erekciója legyen. 

A kép etruszk volta szinte kizárt, bizonyára sokkal későbbi, hiszen Pompejiből ásták ki, ami ugye 79-ben pusztult el, mikor az etruszkoknak már csak az emléke volt meg. Amúgy ez sem fekete, csak a szabadságírók itt is megváltoztatták a szaturációt, hogy sötétebb legyen. Eredetileg ez is vörös színű és europid vonásokat visel. Bizonyára a hatalmas pénisz tévesztette meg őket, amit az előítéletes feketék maguknak vindikálnak. 

3. kép

A képen egy mozaikpadló részletét láthatjuk a római birodalom legtávolabbi részéből, a németországi Trierből, amit Augustus 15-ben alapított. Hol voltak akkor már az etruszkok. A képen látható alak – lévén a kép mozaik – némileg elnagyolt vonásokkal rendelkezik, ebben kétségtelenül hasonlít a négerekhez. A kép eredetileg egy híres kocsihajtót, Polydust, valamint Compressor nevezetű lovát ábrázolja. Hogy kettejük közül melyik volt a néger azt nehéz megállapítani. 

Ami a valóságot illeti, az etruszkok eredete, sőt, jórészt története is a homályba vész, nyelvüket a mai napig nem fejtették meg. Erős államot alkottak és Rómával is kapcsolatban álltak, az első római királyok a Tarquiniusok is etruszk eredetűek voltak. Háborúztak is a rómaiakkal, Porsenna nevezetű királyuk még el is foglalta a várost. Aztán az Kr. e. 4. század elején gallok özönlötték el Észak-Itáliát, és az etruszkoknak leáldozott.

Hogy négerek nem voltak az viszont biztos, ugyanis a római és görög történetírók bizonyára nem feledkeztek volna meg arról az apróságról, hogy az etruszkok feketék. Egészen egyszerűen nem voltak azok. Ez a színárnyalat azidőtájt meglehetősen feltűnő lett volna Európában.

Ha az etruszkok négerek voltak, akkor mi, ugyanezzel az erővel, biztosan a Szíriuszról jöttünk. 

A szabadságírók eljárása kísértetiesen emlékeztet a román történetírásra, mikor egy kétes történetű, ám nagyravágyó csoport ókori történelmet hazudik magának, a „szebb múltat” mozgalom keretében. A görögök és a rómaiak, mivel kapcsolatban álltak Afrikával, tarthattak néger rabszolgákat, bár – mivel sem a gyapot, sem a blues nem volt még felfedezve – fogalmam sincs, mire használták őket. 

Ennyit a néger szabadságírókról, akik művükben kétségtelenül a legnagyobb fokú szabadságot tanúsították a tényekkel szemben.

Minden esetre, legyünk óvatosak, hiszen mint mindenfelé látjuk, készül már a új történelem. 

Facebook hozzászólások