Valami nem stimmel

150
 

 

 

„Kimondani ráérünk, hallgatni soha.”

Hioszi Tatiosz

A haladó sajtó nem az eseményeket írja le, hanem kreálja azokat, nem őrkutya ugyanis, hanem véreb.

Olvasom a sajtóban, hogy december 30-án a távoli, vadregényes Minneapolisban a rendőrök lelőttek egy Dolal Idd nevezetű négert, aki Szomáliából került oda. A kedves ifjú Dolal – amíg élt – bűnözéssel ütötte el napjai egyhangúságát és 23 éves létére lenyűgöző bűnlajstrommal rendelkezett, a rendőrök most is ilyen okból akarták megállítani. Ezt azonban ő súlyos jogsérelemként élte meg, a beszámolók szerint először el akart hajtani, majd pedig rálőtt a rendőrökre; bizonyára úgy vélte: aki először lő, az nevet utoljára. Ekkor azonban a rendőrök annak rendje-módja szerint lelőtték. Meg is halt; béke poraira.

Az eset nem messze történt attól a helytől, ahol annak idején a mártír és szent George Floyd is életét veszítette; illetve máig vitatott, hogy hol veszítette életét, a helyszínen, a mentőautóban, vagy a kórházban, ezt majd évek múlva – mikor már senki sem emlékszik a nevére – fog talán kiderülni a bíróságon. Sorsuk – túl azon, hogy mindkettejük halálában közreműködött a helyi rendőrség – annyiban is közös, hogy Floyd is egy drogos, néger, megrögzött bűnöző volt, ami akkoriban semmiben nem zavarta azokat, akik szentté avatták.

A két eset minden hasonlóság ellenére nagyon eltérő és elgondolkodtató utóélettel bírt.

Bizonyára emlékezünk rá: Floyd halála után kiterjedt zavargások törtek ki, melyeknek vicces következménye volt a fél világ térdre rogyása mindenféle kósza négerek előtt. Az USA-ban hónapokig tartottak a csőcselék akciói, melyeket a mainstream média magyarázott és világított meg. A magyarázat – mit mondjak – nem volt túl bonyolult: úgy szólt, hogy minden bűncselekményért, melyet a négerek elkövettek és valaha el fognak követni, kizárólag a fehér rasszisták felelősek. Már várjuk a törvényt, mely szerint ha egy néger elkövet valamit, akkor egy tetszőleges fehéret börtönözzenek be helyette, lehetőség szerint a cselekmény áldozatát, mert végső soron ő tehet róla. Persze ez viszonylag ritkán lenne lehetséges, hiszen a statisztikákból tudjuk, hogy a négerek – magható testvériséggel – főleg egymást lövik le.

Ezzel szemben a derék Idd lepuffantása alig váltott ki bármiféle reakciót.

Volt valami zsenge tüntetés és tiltakozás, de semmi különös. A harcos ellenállást csak hősünk rokonai és üzletfelei képezték, akik mintegy százan vettek részt a megmozdulásban. Még csak egy nyomorult üzletközpontot sem raboltak ki és gyújtottak fel. Márpedig tudjuk, arrafelé az elhunyt iránti nagyrabecsülés kifejezéseképpen nem emléktáblát avatnak, vagy vasúti hidat neveznek el, hanem üzleteket fosztogatnak és városokat gyújtanak fel. Minél számosabbak az illető érdemei, annál többet. Márpedig, ha figyelembe vesszük Idd zsenge életkorát, ha nem lövik le, bűnlajstroma ugyanolyan hosszú és tekintélyt parancsoló lehetett volna, mint Floydé; időarányosan tehát érdemei semmivel sem kisebbek. És most mégis se kép, se hang. Mi történhetett?

Zárójel. Az ügy részleteinek olvasgatása során bukkantam arra az érdekes adatra, hogy Minnesota államban és azon belül is Minneapolisban mintegy 200 ezer szomáliai bevándorló él. Összeköltöztek ugyanis. És bár a haladó média szerint hasznos és értékes, integrálódott tagjai az amerikai társadalomnak, mégis kissé érthetőbbé teszik, hogy miért pont Minneapolisban törtek ki ekkora zavargások 2020-ban. Szomália ugyanis meglehetősen érdekes hely. Mióta a gaz gyarmatosítókat „kiűzték”, azóta polgárháború van és a rablógyilkosság például elfogadott polgári foglalkozás, úgyhogy az innen érkezők a békéhez kissé felületesen szocializálódtak. Zárójel bezárva.

Ha szemügyre vesszük az eseményeket, érdekes dologra bukkanunk. Míg a Floyd-ügy esetében a haladó, libsi sajtó naponta 20-30 sikoltozós hangulatú hírben számolt be a fejleményekről, a képernyőkön „szakértők” csepülték a rendőrséget (egyesek a feloszlatását is követelték) és adtak igazat a csőcseléknek, addig most néhány mínuszos híren kívül semmiféle reakció nem volt. A felvilágosult média ugyanis nem az események hű és objektív tudósítója volt akkoriban, hanem a csőcselék zavargásainak kovásza. A képernyőkön folyó uszítással párhuzamosan az utcákon a demokraták felügyelte szervezetek aktivistái kavarták a forrongást, köztük a legeslegnagyobb demokrata Soros szervezeteivel, akik – a rossz nyelvek szerint – napidíjat is fizettek a legnagyobb pofájú tüntetőknek. Persze csak eleinte, mert aztán a fosztogatások bevételeivel a dolog ökonómiailag önfenntartóvá vált. Ez fontos, mert mint tudjuk, minden korszerű dolog alapja a fenntarthatóság.

2020-ban, a választások közeledtével azt diktálta a demokrata érdek, hogy polgárháborús helyzet alakuljon ki, melyet aztán – hogy, hogy nem – a Trump-adminisztráció rasszizmusával indokoltak. Most, hogy némi kalamajka után Biden lett az USA elnöke, már nem comme il faut az efféle. Az elnökválasztási eseményekből tudhatjuk, hogy Floyd még akár szavazhatott holtában a demokratákra, Idd már nem. Annak az időnek egyelőre vége, legközelebb 2024-ben lehet csak alkalma üzenni a túlvilágról.

A haladó sajtó nem az eseményeket írja le, hanem kreálja azokat, nem őrkutya ugyanis, hanem véreb.

Miután a huszadik és a huszonegyedik század Amerika ideje a világtörténelemben, ide, hozzánk is elér minden hülyeség, ami onnan ered. A média szerepe tekintetében is. Figyelő szemetek 2022-ben is reá vessétek!